2016. november 21., hétfő

16 csodás, kreatív adventi naptár a Színes Ötletek szerkesztőjétől


Idén, már november 27-én meggyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún, ezzel egy időben a kreatív készülődést bizony el kell kezdeni, hogy az ünnepi pillanatokra minden készen álljon. Ez különösen igaz a saját készítésű adventi kalendáriumokra, hiszen ez esetben nem csupán 24 aprócska ajándékról kell gondoskodnunk, hanem az azokat rejtő kreatívan megkomponált tárgyunkról is. Fogadjátok szeretettel Eszternek, a Színes Ötletek Blog írójának csodás válogatását!


Kreatív adventi naptár készítésekor mindenképpen gondoljuk át, hogy milyen ajándékokat fogunk majd belerejteni, apróságokat (bonbont, cukorkát, kedves csecsebecséket), rövid kis szívhez szóló üzeneteket, vagy valami méretükben nagyobb dolgokat. 

Ha már kialakult az ajándékokról az elképzelésünk (esetleg már be is szereztük őket), akkor kezdődhet az ötletelés. Választhatunk egészen egyszerű alapanyagokat (év közben gyűjtögetett gyufásdobozokat, tégelyeket, kisebb tasakokat, papírgurigákat), de gondolkozhatunk különlegesebb megoldásokban (befőttesüvegek, zoknik, kézzel varrott zsebecskék, zsákocskák) , vagy akár egészen szokatlan tárgyakhoz is nyúlhatunk (muffinsütőforma, fiókos kiskomódok).

A díszítéshez használhatunk a háztartásban alapból fellelhető alapanyagokat (csomagolópapírt, szalagot, masnit, spárgát), illetve természetesen beszerezhetünk egyéb dekorációs kellékeket is ízlésünknek megfelelően (gyöngyök, karácsonyi díszek, csipeszek, festékek, csillámporok, matricák).

Az eszközhasználat a választott technika függvénye, de éles olló, különleges hatású filctollak, ragasztópisztoly, esetleg tű és cérna biztosan legyen kéznél.


1. Tasakok saját kezűleg 
A legegyszerűbb, natúr csomagolópapírból, különösebb hajtogatástudás nélkül is készíthetünk különleges és egyedi naptárt. A díszítéshez stílusosan karácsonyi nyomdát használt az alkotó, a felfüggesztéshez pedig szintén egy hétköznapi tárgyat, vállfát választott.



2. Ágas-bogas 
Natúr faágakból készült ez az igazi karácsonyfaformát idéző naptár, amelyhez a tasakokat papírból, vagy ha tudunk varrni, textilből is elkészíthetjük. 


3. Befőttesüveges 
Lám, egy egyszerű befőttesüveg is lehet tökéletes adventi naptár! 


4. Szívhez szóló üzenetek 
Kisebb méretű, dekoratív papírokból készült borítékos mininaptár, minden napra egy kedves üzenettel. 


5. Csipeszes 
Natúr facsipeszes, mókás ragasztószalaggal dekorálva, az egyszerűbb megoldások híveinek. 


6. Papírgurigás ötlet 
Íme, az újrahasznosítás egy igen látványos példája. A háztartási papírtörlők gurigáit ilyen kreatív módon foghatjuk hadrendbe az ünnepet során. 


7. Doboznaptár 
Akár készen is vásárolhatunk hasonló dobozkákat, de az év során háztartásban visszamaradt dobozokat is összegyűjthetjük (sajtos dobozok pl. tökéletesek erre a célra). A dekoráláshoz is használhattok egészen egyszerű alapanyagokat (gombok, tortacsipke, kis szalagok), a végeredmény önmagáért beszél. 


8. Skatulyák üvegben 
Még egy üvegbe zárt kalendárium a natúrabb stílus kedvelőinek. 


9. Dobozban doboz 
Egészen rendhagyó elrendezésű naptár apró kis ajándéktárgyak számára. 


10. Kosaras ötlet 
Az egyszerűbb ötletek kedvelőinek még egy gyors és látványos megoldás. 


11. Puritán elegancia 
Egy igazán letisztult, egyszerű ötlet természetes díszítéssel. 


12. Sokzsebes szépség 
Varrni tudókon ez az ötlet nem fog ki, a számokat pedig akár stencil segítségével is felfesthetjük.


13. Muffin tepsibe rejtve 
A korábban már említett muffinsütő formás ötlet, szerintünk egyszerűen zseniális. 


14. Papírgurigából elegáns cukorkák 
A már korábban is említett konyhai papírtörlő gurigái még egy látványos szerepben. Textilszalvétába csomagolva épp olyanok, mint egy-egy óriásira nőtt elegáns szaloncukor. 


15. Kincses ládika ihlette naptár 
Egy ódon ládányi adventi meglepetés a vintage stílust idézve. 


16. Adventi naptárházikó 
Itt egy kis barkácstudásra szükség lesz, fából vagy vastagabb kartondobozból is kivitelezhető. A végeredmény pedig igazán fenséges. 

Reméljük, sikerült sok-sok kreatív ötletet mutatnunk, és mivel még időben vagyunk, lesz időtök elkészíteni a Nektek legjobban tetsző megoldást! Szép készülődést kívánunk!



Share:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Decolady | All rights reserved.
Blogger Template Designed by pipdig