2016. november 23., szerda

Készíts velünk különleges, de mégis roppant egyszerű adventi koszorút!

Bizony, elérkeztünk az évnek ehhez az időszakához is, vasárnap ránk köszönt advent első vasárnapja, és ezzel kezdetét veszi a nagybetűs karácsonyi időszak. Ha eddig csak gondolkoztál azon, hogy idén lehet, hogy megpróbálkozol egy saját adventi koszorúval, akkor eláruljuk, ez a bejegyzés Neked szól! És persze Nektek is, akik gyakorlott, fekete öves, csináld magad lányok, asszonyok, édesanyák, nagymamák vagytok. Idei adventi "koszorúnk" legjobb hiszemmel sem nevezhető koszorúnak, de csodásan mutat majd minden asztalon, tálalón egy szóval: lakásod igazi dísze lesz!





Amire ehhez a csodás, de roppant egyszerűen elkészíthető adventi gyertyás kompozícióhoz szükséged lesz: 4 db gyertya, sok-sok apró dekorációs kiegészítő a kika adventi piacáról, egy darab száraz oázis és egy kevés moha. Ez utóbbi kettőt virágboltokban vásárolhatod meg.



Alapnak mi most egy egyszerű, fa tálcát használtunk, erre tettük rá a száraz oázist, amibe beszúrtuk a gyertyákat. 



Mohával takartuk le a oázist. Amennyiben szükségesnek érzed, pár helyen, gombostűvel rögzítheted a mohát az oázisba, de magától is szépen a helyén marad.




Amikor készen van a moha elrendezésével, akkor jöhetnek a fa kiegészítők. Rendezgesd el őket kedved szerint.

Kész! Ugye mennyire egyszerű volt? Ha szükséged van még pár kiegészítőre, hogy elkészíthesd az adventi gyertya kompozíciódat, akkor gyere, látogass el áruházainkba pénteken, november 25-én, hiszen a Black Friday akciónk keretén belül, minden termékünket 10% kedvezménnyel vásárolhatod meg! Várunk szeretettel!


Share:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Decolady | All rights reserved.
Blogger Template Designed by pipdig