2018. február 6., kedd

Te mellétennéd? Különleges színpárosítások


Mi, akik még a múlt században születtünk biztos emlékszünk ezekre a színek harmóniájára vonatkozó, ma már viccesnek tűnő szabályokra. Ugye ismerős?

Most már mosolygunk ezeken a megállapításokon, de nem is olyan régen mindenki eszerint öltözködött és eszerint rendezte be az otthonát is.
Nézzünk most pár ilyen egykor tiltólistás, kőbe vésett színszabályt, amit napjainkban már trendinek és követendőnek tartunk.

A KÉK ÉS A ZÖLD

Ez volt minden idők legtiltottabb színpárosítása, ma pedig már nem érezzük jogosnak ezt az ítéletet.
Lehetetlen, hogy ne illenének össze, hiszen a zöldnek szerves része a kék, ami a három alapszín egyike.
Ha a sárgát és a kéket összekeverjük, akkor pedig máris zöldet kapunk. Sárga+kék= zöld




A NARANCSSÁRGA ÉS A PIROS

Két szín, ami nagyon közel áll egymáshoz a színpalettán. Első reakcióként talán túlzásnak érezzük őket együtt, egy helyiségen belül. Szinte biztos, hogy tévedünk!
Egy alapvetően világos, fehér falakkal, modern bútorokkal berendezett otthon nagyon is elbírja a pirosat, a narancssárgát és alapvetően a színes kiegészítőket. Az igazság az, hogy egy ilyen tér amúgy is egy kis színért kiált.


A KÉK ÉS A BARNA

A hideg és a meleg találkozása, nagyon kiegyensúlyozott légkört teremt. Ha sötétbarna a választottunk, akkor érdemes hozzá a kék világos, vizes árnyalatait választani a friss hatás kedvéért.

Ha pedig a sötétkék mellett voksolunk, akkor a barna, drapp felé ívelő árnyalatait alkalmazzuk kísérőszínnek.



A RÓZSASZÍN ÉS A BORDÓ
A bordóról elterjedt az a nézet, hogy egy komoly, már-már öreges szín. Ezért, hogy még véletlenül se érezzük magunkat a bordó kalitkájába szorítva, bátran vigyünk rózsaszínnel egy kis életet a térbe.
Tudom, ilyenkor a férfiak csak sóhajtoznak! Viszont nem kell nagyon megijedniük, hisz egy-egy jól kiválasztott díszpárna a pink jegyében, már új enteriőrt eredményez.







Share:

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© Decolady | All rights reserved.
Blogger Template Designed by pipdig